Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TELEFON VAGY GYEREK

2020.01.29

TELEFON VAGY GYEREK

Buszmegállóban vártak, rájuk nézve láttam,
anya az telefont nyomkodott, kislány és fiúcska, mellette ott volt!
Iskolából jöttek, szótlanul álltak, 
gyermekek arcán, ott volt a bánat!

Figyelni kezdtem, rájuk hát én, 
de anyának műköröm, fontos volt épp!

Vidáman fecsegett, gyerekre nem nézett, 
lógó orral kis lelkek, egymásnak dőltek!

Szótlan egy támogatást, így adtak maguknak, 
hiába várt kérdések, feléjük nem hulltak!
Megbeszélés nem volt, élménycsere se már, 
pedig a haza út, erre kiváló hát!

Sajnáltam őket, ily önző anyát, 
üres és tartalmatlan, délutánokat ád!
Aki a telefonnak, ennyire rabja, 
hogy gyermekére idejét, figyelmét, nem is fordítja!

Beszűkíti lelküket, mert beszélgetés nincs, 
kívántam magamban, kapja vissza így!
Érezze majd ő is, hiányzó figyelmet, 
milyen szívszorító, ha saját anyád, nem szeret!

Mert akit szeretünk, arra figyelünk, 
saját lelkünkből, néki hát adunk!
Érdeklődünk iránta, biztatjuk, dicsérjük, 
magunk értékeiből, mindent tanítunk!

De mit tanít ez anya, vagy a másik szülő, 
ha kommunikációja, csak szűk sávba vivő?

E felé tartunk, mert divat azt tenni, 
virtuális világban, benne hát lenni!
S bár másik lélek sóvárog, figyelmed felé, 
önzőségből nem veszed, észre se még!

Pedig csak azt kapod alkonyod idején, 
amit a kicsi szívekben, most ültetsz el épp!