Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MEGDERMEDT SZÍV

2020.05.21

MEGDERMEDT SZÍV

Mikor az ágyamat, rendeztem szépen, 
felismerés bennem, végigment éppen, 
hisz napok óta, nem csináltam azokat meg, 
mit lelkemnek igazából, ígértem meg!

Mintha egy mátrixban, lebegtem volna, 
nem igazán volt bennem, tudatosságom sodra, 
időm az úszott, majd feledésbe merült, 
felidézni eseményeket, nem nagyon sikerült!

Mintha a szívem, megdermedt volna, 
rutin az vezetett, egyre csak tova, 
tudatos élmények nélkül, átélt napok,
zombivá tettek, engem csak ott!

Most ígérem újra, magamnak meg, 
tudatosan tervezem, mit tegyek meg, 
így élvezve napokat, bármilyen is legyen, 
lényeg csak az, hogy érzésekkel tegyem!

Hisz megdermedt szíveket, látok én sorra, 
mikor a másikra, magunkra nem figyelünk oda, 
mozgássérült anyukát, fia nem segíti, 
számítógépe, csak digitális világba repíti!

Miközben anyja, kutyára figyelve, 
nehéz lépésekben, közlekedést megtesz, 
hozza le, játékos társát hát lassan, 
hatalmas nehézségekkel, küszködve maga!

Nagy fia dermedt szívében, segítség nincs,
csak elvárja szülőtől, hogy kiszolgálja így,
nevelési hiba, ebben benne van, 
s felülkerekedés önmagán, fiában nincs ma!

Másik szülő, potyogó könnyeit nyeli, 
befelé sírva, közlekedik így, 
mert míg ő "bezárva", járványt átvészelt, 
telefonhívás lányától, nem érkezett meg!

S kérdésre válasza, ennyi volt csupán,
nem ért rá arra, hogy érdeklődjön hát, 
az után, kinek ő fontos most is, 
pedig élete, általa bontakozott ott ki!

S mikor mi ilyeneket teszünk, magunkkal, másokkal, 
megdermedt szívünkben, a szeretet nincs ottan!