Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LEHETŐSÉG

2020.06.09

LEHETŐSÉG

Nem a külső körülmények által teremtett, 
lehetőség, mely most engem érdekel, 
hanem az, mi benned belülről ott van, 
mikor érkezel -e bolygóra, ahol épp most vagy!

Lélekcsalád szintjén, határozod el, 
veled együtt több lélek, ide érkezik meg, 
hogy fejlődés útját, te csak hát járva, 
kiteljesedjen lelked, tökéletesedve máma!

Így választ lélek is, szülét azt magának, 
lehetőséget arra, hogy fejlesszék őt, s hátha, 
jól választva, ezt meg is kapja, 
szeretet és gondoskodás, ölelgeti így majd!

De mivel az ember, szabadon választ, 
nem mindig dönt úgy, ami helyes máma, 
hibákat elkövet, vétkezik néha, 
szeretete, figyelme, semmibe hullhat!

Feladata ezért, hátérbe kerül, 
egyéni önzése, ami kerekül, 
szenvedély, mely káros, nagyon is lehet, 
kitölti napjait, így él ő itt meg!

S lehetőség benne, így hát megfakul,
nem adja azt, mi benne ott lapul, 
gonosszá, gyilkossá, így hát ő válhat, 
s belőle a jóság, így tűnik mára!

Pedig az ember, mindig a jóra, 
születik -e Földre, azért, hogy ossza, 
magából ezt, és kapja is vissza, 
értékelve azt, a szeretet hívja!

Nincs olyan ember, kiben nem lapul, 
szépre és értékesre, lehetőség az úr, 
választás kérdése, ezek után, 
mit adsz te magadból, környezetnek át?

Ha önmagad legyőzni, nagyon is tudod, 
kiaknázod azt, hogy lehetőséged adott!